Magyar nyelv és irodalom/Támasz/A fejlesztőpedagógus munkája/A képességfelesztésről

Az Alsós tanítói portálból

Egyéni korrekció szükséges a készségek és képességek fejletlensége esetén. Írás-, olvasás-, számolás-, és beszédkészség területén, valamint a megfigyelő, gondolkodó, emlékező, szövegértő és lényegkiemelő képességek esetében is. Korrekció ideje: naponta, de legalább heti három alkalommal 3-5-10 perces időtartammal. Lehet a fejlesztés egyéni, de kiscsoportban is végezhető. Egy-egy területen egyszerre 3-4 tanulóval végezhetünk intenzív fejlesztést. Ezt mindaddig folytatjuk, míg a hátrány meg nem szűnik. (Több hétig, hónapig is eltarthat.)

 

A fejlesztés módja tanulási időben

 

- suttogva, hogy a többi gyereket ne zavarja,

- tanulás előkészítő szakasza után, amikor a többiek már önállóan tanulnak,

- az egyéni tanulási idő keretébe iktatva úgy, hogy ne zavarjuk meg a gyerek önálló munkáját,

- két tantárgy közé helyezve, mert a tevékenységváltás pihenést jelent az idegrendszer számára,

- az ellenőrzés szakaszában, amikor a felelősök társaik felkészülését ellenőrzik, illetve a gyerekek önművelő tevékenységet folytatnak,

- amikor csak lehetséges, a fejlesztést a gyerekek saját házi feladatain keresztül végezzük.

 

 

A fejlesztés lehetőségei szabadidőben

 


A szabadidő számtalan lehetőséget kínál az egyéni korrekcióra. Ennek tudatos tervezése is előzetes méréseken alapul. Ebben az esetben is figyelnünk kell arra, hogy a fejlesztést szolgáló játékba, tevékenységbe heti legalább 3 alkalommal bevonjuk az arra rászoruló tanulót (tanulókat).

 

A felzárkóztató munka tudnivalói

 

- probléma pontos felelevenítése

- fokozatosság elvének betartása

- speciális és komplex gyakorlás egymást kiegészítve (pl.: speciális gyakorlattal fejlesztem az összeolvasás képességét, csak ezek után térek rá a tartalom elmondásának komplex gyakorlására)

 

A figyelem fejlesztése fontos kérdés, hiszen minden tevékenységünknek ez az alapja. A figyelem irányításában, a koncentráltság, a tartósság, a terjedelem növelésében jelentős szerepe van a rendszeres gyakorlásnak. Figyelemfejlesztés önmagában nem létezik. A fejlesztés komplex nevelési feladat felvállalását kívánja a pedagógustól.

A laphoz nem tartoznak aloldalak.