Magyar nyelv és irodalom/Hozzárendelhető segédletek/Néphagyomány, népszokás/Farsang

Az Alsós tanítói portálból

A farsangi ünnepkörről történeti adataink többet árulnak el, mint más népszokásokról, itt ugyanis egyházi és világi hatóságok egy véleményen voltak: a farsang rendbontással, lázadással, zavargással járt, tehát a „rossz, tiltandó szokások” közé tartozott. Ennek ellenére a farsangi szokásokat a mai napig is szinte változatlan kedvvel űzik.

A farsang évenként ismétlődő, rövidebb-hosszabbideig tartó időszak, amelyet évszázadok óta az evés, ivás, lakodalmak, disznótorok, jelmezes felvonulások jellemeznek. A farsang vízkereszttől a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. A farsang lehet hosszú, vagy rövid tartamú attól függően, hogy mikorra esik húsvétvasárnap. Ettől a naptól kell visszaszámítani negyven napot, s így állapítható meg a nagyböjt időszakának kezdete, hamvazószerda.

A farsang a tavaszvárás ősi ünnepe. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni. A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg.

A farsang a vaschang bajor-osztrák jövevényszóból származik, ami eredetileg csak a böjt előtti napokat jelölte. Magyar elnevezésként a XV. században tűnt fel. Van olyan nézet, amely szerint a hazai németségtől vettük át ezt a kifejezést. A farsang utolsó napját jelölő húshagyó elnevezés a böjt, a böjti étkezés kezdetét jelenti. A farsangi napoknak is vannak a magyar nyelvben jellegzetes táji megnevezései, pl. a farsangvasárnapot megelőző kövércsütörtök, zabáló csütörtök elnevezése onnan származik, hogy ilyenkor kezdték meg a farsangi ételek készítését. A böjt kezdetének elnevezései:hamvazószerda, szárazszerda, böjtfogadó szerda. Az e nap után következő csütörtökön, az un. csonkacsütörtökön még el lehetett fogyasztani a maradékot.

A hívő katolikusok hamvazószerdától húsvétvasárnapig – kivéve csonkacsütörtököt – nem ettek húst és zsíros ételeket. A farsang utolsó három napja: farsangvasárnap, farsanghétfő, és húshagyókedd.

A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, pl. a Szerémségben azért sütötték, hogy a vihar ne vigye el a háztetőt. Ugyancsak kedvelt étel ilyenkor a rétes, pl. a Bács megyei Topolyán szerencsét hoz, ha jól nyúlik. Általában a sok étel fogyasztásától a következő év bőségét remélik.

Bálok, táncmulatságok

A farsang utolsó három napján táncmulatságot rendeztek, amelynek leggyakrabban a kocsma volt a színtere. A legények sorra járták a lányos házakat, hívogatták a lányokat és a táncköltségre, a muzsikusok megfizetésére adományokat gyűjtöttek.

Farsangkor nem csak a legények és a lányok rendeztek táncmulatságokat, hanem a házasemberek, a különféle céhek, ipartestületek, az asszonyok, sőt a gyermekeik is. A házasemberek batyusbálja, kosarasbálja nevében jelzi, hogy a tánc mellett fontos szerepe van ilyenkor az evésnek és az ivásnak is. Régebben baromfihúst és kelt kalácsot vittek, újabban fasírozottat, rántott húst, süteményeket, tortákat visznek.

Sokfelé szokás volt, hogy az asszonyok külön mulatságot rendeztek farsangkor. Ilyenkor a gyerekeknek is rendeztek bálokat. Az Ipoly menti falvakban a XIX. században ez három napig tartott. A szülők dudást fogadtak néhány krajcárért és élelemért. Az élelem pedig kenyér, szalonna, pogácsa és ebéd volt valamelyik gyermek szüleinél.

A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt jelentős szerepük. A magyar nyelvterületen számos adat bizonyítja, hogy a lányok ilyenkor adták át a legényeknek a bokrétát. A legények ezt farsangvasárnap tűzték a kalapjukra, így mentek el a bálba. Volt olyan legény, aki több lánytól kapott bokrétát. Azzal kellett először táncolnia, akitől az elsőt kapta, ezt tűzték a kalapjuk elejére.

Vénlány- és vénlegény csúfolás

Az udvarlás, párválasztás és a lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért, a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan vagy durván figyelmeztessék azokat, akik még nem mentek férjhez.

A vénlánycsúfolásnak a következő négy fontosabb változatáról vannak leírásaink: tuskóhúzás, szűzgulya hajtás, kongózás, álesküvő.

A tuskóhúzás főleg a Dunántúlon, Kelet-Magyarországon és Erdélyben ismert. A szokás lényege az volt, hogy a legények a tuskót nagy zajjal végighúzzák az utcán, majd a vénlányok ajtajára kötötték vagy a kapujához támasztották, miközben így énekeltek:

A Közép-Nyárád mente falvaiban a fiatal házasemberek és katonaviselt legények vénlegény társaikat húshagyó kedd délutánján csutak (tuskó) elé kötötték és ostorral hajtották végig a falu utcáin. A menet minden vénlegény és vénlány udvarába. Ahol zárt kaput találtak, ott átmásztak a kerítésen és szétdobáltak mindent az udvaron. A vénlegényeket csúfondáros énekkel bíztatták:

Házasodj meg vén kappan,

Vedd el ezt a mosdatlant!

A vénlányokat siratták:

Húshagyó, húshagyó,

Engem itthagyó!

 </span>

A vénlánycsúfolás másik kedvelt módja a kongózás. Ez a szokás zajcsapással és rigmusok bekiabálásával járt. A farsangban el nem kelt eladósorú lányok háza előtt kolompoltak, tepsikkel, fazekakkal nagy zajt csaptak a legények. A konkózás sajátos változata volt az un. bakfazékdobás, más néven ciberefazék-hordás, a Jászságban és a Tápió menti falvakban. A legények a lányos ház küszöbére, udvarára gyakran szeméttel teli rossz fazekakat dobáltak, miközben azt kiáltották: „Szűrd a ciberét!”

A nyelvterület észak-keleti részén az un. szűzgulyahajtás ugyancsak zajcsapással járó vénlánycsúfoló szokás. Csörgővel, ostorral, kolomppal fülsiketítő lármát csaptak a legények, miközben kiabálták: +Kinek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyába!” A lány visszafelelt: „Rönköt emelj, szakadj meg, miért nem házasodtál meg.”

Köszöntők

A farsangi köszöntőtöbbnyire gyermekek, egyes helyeken lányok, legények, néhol házas emberek adománygyűjtő szokása. Több helyen a tanítók, illetve a falusi papok jövedelméhez tartozott a farsangi adomány, amely a farsang köszöntésével, búcsúztatásával és jókívánságokkal kapcsolódott össze.

Általában farsang utolsó napjaiban, de néhol már előbb is nyárssal, illetve kosárral, tarisznyával játak házról házra a köszöntők. Gyakran a közös szórakozásokra, a közös költségek fedezésére járták végig a falut köszöntő éneikkel. Ezeket a köszöntőket többnyire a bekéredzkedés: ”Szabad-e farsangot köszönteni?” után énekelték, illetve mondták el jókívánságaikat a gazdának és háza népének, s ezért pl.: tojást, szalonnát, pénzt kaptak. Az adományokat elosztották vagy a közös mulatságra fordították.

Maszkos alakoskodások, dramatikus játékok

A XV. Század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak. A XVI-XVII. században falu, város és a királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott.

Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyó kedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A XVI. Századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s a Húsételek tréfás küzdelmét is. Ekkortól emlegetik a maskara szót, amely az olasz mascherából ered.

Farsangi álarcos alakoskodásokat napjainkban is találunk a magyar falvakban. Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát. Jellemző, hogy napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása Magyarországon a Mohácson lakó délszlávok csoportos ún. busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot azonban eredetileg csak felnőtt, nős férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek. A magyar falu álarcos alakoskodásai között feltűnnek az állatalakoskodások. Különösen kedvelt a medve-, ló-, kecske-, és gólyaalakoskodás. Az alakoskodók általában ki párbeszédes jeleneteket is előadnak, pl.: a lovat, kecskét gazdája vásárra viszi. Az alkudozás közben az állat összeesik, holtan terül el, majd zeneszóra ismét feltámad. Az állatalakoskodáson kívül más figurák is megjelennek a falusi farsangon. Álarcuk azonban, szemben a fából készült busómaszkokkal, többnyire alkalmi, harisnyából, rongyból, papírból készül. A hagyományos figurák közé tartozik a betyár, a cigányasszony, a menyasszony és vőlegény vagy öregember és öregasszony pólyás babával. Az alakoskodások többsége a helyszín szerint lehet falufeljáró menet, felvonulás, vagy zárt helyen, pl.: fonóban előadott, többszereplős, dramatikus játék.

Ilyenkor kerülhet színre a tréfás halottas játék vagy lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli, rönkhúzással összekötött mókaházasság. A rönkhúzást (tuskóhúzást) olyankor rendezik meg, mikor a községben abban az esztendőben nem volt lakodalom. Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni.

Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. A Karancs-hegység könyékén élő palócok a farsangvasárnap előtti vasárnapon tartották meg a ”lányok vasárnapját”. Vasárnap, ebéd után, kezükben nyárssal jártak a lányok köszönteni; énekük részben vallásos, részben adománykérő részből állt. Este táncmulatság követte a köszöntést.

A farsangi időszakban bemutatott halottas játékok rendkívül változatosak. A halottat nemcsak élő személlyel, hanem igen gyakran szalmabábbal, döglött állattal, a koporsót helyettesítő lefelé fordított teknővel alakítják. A halott eltemetésének mozzanataiban is lényeges különbségel lehetnek. Bizonyos húshagyókeddi szokások a farsang, illetve az egész tél elmúltát jelképezik, ilyenek a farsangtemetés és a bőgőtemetés. A játékhoz ritkán kapcsolódott szöveg, halotti prédikáció.

Farsangkor vetélkedőjátékokat is tartottak. Ezek egyrészt ügyességi versenyekből: kakasütés, gúnárnyakszakítás, másrészt maszkos alakok küzdelméből állt.

Zárt helyen előadott, többszereplős dramatikus játék

A farsangi dramatikus játékok helyszíne lehetett zárt tér, főként a fonó, tollfosztó. Házaknál is előadhatták ezeket, különösen lakodalom, disznótor alkalmával. A fonóban gyakran megjelentek az állatalakoskodók. A legkedveltebbek a medve-, kecske-, gólya- és a lóalakoskodók.

A farsangi maszkos alakok legszórakoztatóbb alakjai a zsánerfigurák: cigányasszony, koldus, kereskedő, különböző mesterségeket utánzók: borbély, kovács, cipész, üstfoltozó, drótostót, kereskedők: tollkerekedő, marhakerekedő, vándorárusok, népek, nemzetiségek: török, cigány.

A farsangi szokások túlnyomó részét az improvizáció jellemzi, amely nagymértékben függ a nézők reagálásától. A zsánerfigurák alakítói is többnyire rögtönzik azt a szöveget, amellyel a megjelenített figura jellegzetességeit akarják bemutatni.

Műsorterv

Trombita harsan, itt van a farsang!...

Ének:

BOHÓC:

Zene:

ÖRDÖGÖK:

ANGYALOK:

 <p2>Az ördögök hangos kiáltozással szaladnak
 be, riogatják a színpad szélén álló bohócokat, a közönséget is.</p>

ANGYAL I.

ANGYAL II.

KIKIÁLTÓ:

ZENE: (ünnepélyes harsonaszó)

HERCEG:

ZENE – tánc hercegi pár

KIKIÁLTÓ:

A felvonulás után kezdődik a mulatság, zene, tánc.

Forrás:

Szepesi Attila: A bohóc

Tarbay Endre: Farsangi maskarák

Galambosi László: Farsang

Dömötör Tekla: Magyar népszokások

Gyárfásné Kincses Edit: Színes kalendárium

Varga Domokos: Ünnepeink

Karácsonyné M. Erika- Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok

A laphoz nem tartoznak aloldalak.