Magyar nyelv és irodalom/Hozzárendelhető segédletek/Feladatlapok útmutatóval/A három kívánság
Az Alsós tanítói portálból
(Magyar népmese, tündérmese; Benedek Elek feldolgozása)
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember és annak a felesége. Fiatalok voltak mind a ketten, szerették egymást, de a nagy szegénység miatt sokat perlekedtek.
Egyszer egy este az asszony tüzet rak. Gondolja magában, mire az ura hazajön, főz valami vacsorát, de bizony nem volt miből. Még a víz fel sem forrott, jött haza a gazda, s mondja a feleségének nagy örömmel:
- Hej, feleség, ha tudnád, mi történt! Vége a nagy szegénységnek, lesz ezután minden, amit szemünk-szánk kíván.
- Ugyan ne tréfáljon kend – mondta az asszony -, talán bizony kincset talált?
- Meghiszem azt! Hallgass csak ide! Amint jövök az erdőből, mit látok az út közepén? Berekedt a nagy sárba egy kicsi aranyos kocsi, a kocsi előtt két mókus, s a kocsiban olyan szép asszony ült, amilyent még világéletemben nem láttam. Bizonyosan tündér lehetett. Mondja nekem a tündér:
- Te jó ember, segíts ki a sárból, s bizony nem bánod meg!
- Hát én hogyne segíteném? – mondtam én. Azzal megfogtam az aranyos kocsit asszonyostul, mókusostul kikaptam a sárból. Akkor aztán töviről hegyire kikérdezett engem, van-e feleségem. Mondtam én: van bizony. Gazdag vagyok-e? Mondtam én. Biz, én szegény vagyok, mint a templom egere.
- No bizony, ha szegény vagy, mondd meg otthon a feleségednek, hogy kívánjon három dolgot, akármit, s mind a három kívánsága azonnal teljesül.
- Hallja-e – mondta az asszony -, ne tréfáljon, mert nincs kedvem tréfára!
- Jól van, jól, hát próbáljuk meg kívánj valamit!
- Hát jól van kívánok. Ó, uramisten, bárcsak egy rőfös kolbász kerülne ide!
Abban a szempillantásban a kéményből leereszkedett egy nagy lábos, a lábosban egy rőfös kolbász volt szépen összetekeredve.
- Látod, igazam volt – mondá a szegény ember. – Hanem most már valami
okosabbat kívánjunk, mert látod, hogy teljesedik.
A szegény ember elővette a pipáját, még volt egy kicsi dohánya, teletömte. Gondolta, ha pipára gyújt, de olyan ügyetlenül talált belenyúlni, hogy a lábos felborult, s a kolbász kifordult a hamuba. Felpattant az asszony, elkezdett lármázni.
- Jaj, de ügyetlen kend, bárcsak az orrára nőne ez a kolbász!
Ahogy ezt kimondta már ott is lógott az urának az orrán a rőfös kolbász, úgy odaforrott, hogy azt szépszerivel levenni nem lehetett. Hej, uramteremtőm, megszomorodtak mind a ketten, már most mit csináljanak, mit kívánjanak harmadiknak? Mondja az ember:
- Előbb ezt a kolbászt vegyük le!
Próbálja az asszony, nem tudja levenni.
- Hát bizony ezt le kell vágni – mondja az asszony. – Egy kicsit az orrából lecsippentünk, nem olyan nagy baj az!
- De már azt nem engedem!
- Bizony, ha nem, akkor járjon kend a kolbásszal!
- De már azt nem teszem, hogy az egész világ csúfja legyek.
- Istenem, istenem, mit tudjunk csinálni!
- Tudod mit asszony? – mondja az ember. – Kívánd azt, hogy a kolbász essék le az orromról!
- Mit gondol kend, hiszen az a harmadik kívánság lenne! Pedig én mi minden jót akartam kívánni: sok ökröt, lovat, sok földet, szép házat s mindent!
- Már hiába, feleség, én ilyen bajusszal nem járok. Hamar kívánd, hogy a kolbász essél le az orromról!
Mit volt mit nem tenni, a szegény asszony mégiscsak azt kívánta, hogy az ura orráról essék le a kolbász. Mikor aztán leesett, a hamut szépen lemosta róla, úgy megették egy ültükben, hogy egy falat sem maradt belőle. Evés közben szépem megbékéltek, s többet a szegénység miatt nem veszekedtek, hanem dolgoztak sokat. Lett aztán ökör is, ló is, lett föld is, lett szép ház is. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
A laphoz nem tartoznak aloldalak.
