Matematikai szövegértő képesség

Az Alsós tanítói portálból

A matematikai magyarázó szövegek megközelítéséről

9-10 éves korban kezdjük felkészíteni tanítványainkat arra, hogy matematikával kapcsolatos szöveg értelmes olvasásával is szerezhető később matematikai ismeret. Ahhoz, hogy ezeket a szövegeket megértsék a gyerekek, fokozottan szükség van a cselekvő tapasztalatszerzésre, mert csak akkor tudják elképzelni és értelmezni az olvasottakat, ha van megfelelő tevékenységben gyökerező emlékképük arról, amiről olvasnak. A matematikai ismerettartalmú szövegek megértéséhez elengedhetetlenek a képolvasások és ábraértelmezések.

A matematikai szövegekről

Minden olyan szöveget, amely matematikai problémára utal, matematikai szövegnek tekintünk. A kisiskolások a következő típusú szóban vagy írásban adott matematikai szövegekkel találkoznak:

   feladatutasítás,

matematikai magyarázószöveg,

szöveges feladat (melynek megoldása számtani, logikai vagy geometriai műveletet igényel, de a szöveg nem nevezi meg az adott műveletet),

összetett szövegek (a fentiek kombinációja.