Magyar nyelv és irodalom/Támasz/A napközis tanulás/A kommunikációs képességek fejlesztése sazbadidőben/Szabadidős technikák

Az Alsós tanítói portálból

(Változatok közti eltérés)

2007. december 9., 00:04 változat

Márványozás

Eszközök: tustinta, edény, ecset, papírtörölköző

 

Vizet öntök egy edénybe. Az edény mérete akkora legyen, hogy a papír beleférjen. Az ecsetet a tustintába mártom, és a vízhez érintem.  Ezután a papírt a víz felszínén megmártom. Érdekes mintákat kapunk a papíron. Attól függően, hogy mit olvasunk ki a képekből, adhatunk neki címet.

 

Image:cikk_271_image001.jpg

 

   

Reprodukció

Ferenczy Károly: Kődobálók 

 

Három gyerek megnézi a képet és utána  beállnak úgy, ahogy a képen a fiúk.  A többi gyerek feladata kitalálni azt, hogy mi van a fiúk kezében.

 

Kalf Willem: Csendélet homárral

 

Minden csoport jól nézze meg a képet!

Emlékezetből sorolják fel azt, hogy milyen tárgyakat láttak.(Ezüst foglalatú ivókürt, kristályserleg, citrom, török szőnyeg, tálca.)

 

Gipszöntés

Lehel kürtjét Jászberényben őrzik. A múzeumban látott tárgyról a gyerekek rajzot készítenek.

 

Image:cikk_271_image002.jpg

 

A gipszöntés alkalmas a magyar történelem és a művészettörténet szemlél-tetéséhez. Egy edénybe 4,5dl langyos vizet öntünk. Fokozatosan szórjuk hozzá a gipszet /50dkg/. Jól megkeverjük. Pár percet várunk, majd a pépet az öntőformába öntjük. A még híg gipszbe vékony drótból hajlított akasztót is benyomhatunk. Ennek segítségével ruhára varhatók, falra akaszthatóak az elkészült tárgyak. A forma domború oldalát megnyomva kivehetjük az öntvé-nyeket. Száradás után befesthetjük, és színtelen lakkal  bevonhatjuk azokat.

 

Image:cikk_271_image003.jpg

 

A koronázási szertartást rendezhetünk megfelelő kellékekkel.

 

 

Korona hajtogatása

A négyzet átlóit és a középvonalakat meghajtogatjuk. Ekkor 4db négyzetet látunk. Úgy kell a nagy négyzetet összehajtani, hogy egy kis négyzeten legyen rajta a többi kis négyzet. Négyzetből négyzetet készítünk. A négyzet nyitott vége van felül, és a felső négyzet felét lehajtom az alsó csúcsra. Az egészet megfordítom és a túloldalon ugyanezt csinálom. Lapozzunk úgy, hogy a lemez sima oldala legyen felénk! A négyzet két oldalsó csúcsát középre hajtjuk, majd a felette levő részt lehajtjuk. Miután mindkét oldalon meghajtogattuk, alulról szétnyitjuk. A két oldalsó hajtogatást odaragaszthatjuk. A koronát drágakövekkel ékesíthetjük, amiket színes fényes papírokból formázunk meg.

 

Image:cikk_271_image004.jpg

           

Jogar 

Alaphajtogatás, négyzetből háromszöget hajtunk. Az átlókat meghajtjuk, és egyenként leélezzük. Most olyan a munkadarab, mint egy sátor. A sarkokat felhajtjuk, megfordítjuk, és a másik oldalon hasonlóan csináljuk. Az oldalsó sarkokat középre hajtjuk. A felső csücsköt a sarkok zsebeibe dugjuk. Alul felfújjuk és egy henger tetejére tesszük.

 

 

Korona másképpen

A négyzet átlóit meghajtogatjuk és kinyitjuk. A sarkokat a középpontba hajtjuk.

Megfordítjuk, és a sarkokat középre hajtjuk. Ismét megfordítjuk. Négy kis négyzetet látunk. A két oldalsó négyzetet kiemeljük, s így az alsó és a felső négyzet egymásra kerül.

 

Megnézhetjük az igazi koronát a Nemzeti Múzeumban.

- Milyen kövek díszítik?

- Kinek melyik tetszik?

Köveket gyűjtünk. Lehet rájuk festeni vagy kis szobrokat készíthetünk ragasztással.

 

Sámánbot készítése

Egy botra különféle egyszerű hangkeltő eszközöket kötözünk. Például söröskupakokat vagy nagyobb méretű fagyöngyöket. Ritmushangszerként használjuk.

 

Tarsoly készítése filcből

Pelenkaöltéssel körbevarrjuk. A rátétet bujtatott öltéssel varrjuk meg.

Sámán-szövéssel készítjük el az akasztót. A szövéshez egy olyan kis falap szükséges, amin 9 lyuk van. Soronként 3. Levágunk 9 egyforma hosszúságú fonalat. Minden lyukba egy fonalat befűzünk. A végeket megfogjuk mindkét oldalon csomót kötünk. A fonalat kihúzzuk úgy, hogy a csomó a fához feszüljön. A fa másik oldalán kezdünk a fonallal dolgozni. Két szálat felemelünk, és a másik csomós részt átbújtatjuk ezen. Ami a második szál volt az előbb, az most az első lesz, és a következő fonalat felemelem, és a két fonal alatt átemelem az alsó részt. Egészen addig, amíg van fonal. Amikor elfogy a fonal, levágom a fáról, és újból csomót kötök a végére. Felvarrom a tarisznyára.

 

 

Nemezelés

Õseink öltözködésének megfigyelése - korabeli öltöztető babáknak, ruhatár készítése.

 

Golyó  formázása

1. Apró darabokra tépjük a gyapjút.

2. Kis gombolyagot készítünk száraz kézzel.

3. Fátylakat tépünk, és a gombolyagot bevonjuk vele.

4. Az asztalon középen vizesedény és szappan van. Minden gyerek előtt egy tányér van, ami fölött dolgozik. Kezünket beszappanozzuk és benedvesítjük.

5. A kezünkről a gombolyagra visszük a nedvességet.

6. A két kezünkkel golyót formázunk.

Ez a folyamat ismétlődik addig, amíg a golyó a kívánt méretet el nem éri.

Népi nyelven söndörgetem és csicsogtatom. Ez a tevékenység lényege.

 

Rovásírás segítségével tudunk üzenetet küldeni egymásnak

                  

Fémből pénzeket lehet domborítani.

 

Memóriakártya

Múzeumi sétát összeköthetünk egy tárgykészítéssel. Az avarkor és a honfoglalás korának díszítőmotívumaiból memóriakártyákat rajzolhatunk. Mindenki azt választhatja, amelyik neki a legjobban tetszik. Gazdag mintaválasztékot találunk ékszereken, tarsolylemezeken, szablya markolatokon, lószerszámokon.

 

A Hunyadi család gyűrűs hollóját papírból állíthatjuk össze.

 

 

Török sátor összeállítása alaprajz alapján.

A sátorkészítő ipar a török hódoltság korában a hadfelszerelés egyik legfontosabb ága volt. A sátrak nagyság, forma, szín és díszítés szerint különböztek egymástól. Vörös színű sátor az uralkodón kívül csak magas méltóság viselőit illette meg. A hunok, avarok, bolgár, törökök jelentős sátorkultúrát hoztak őshazájukból. A honfoglaló magyarság is sátrakban lakott, és a sátor szavunk is még a honfoglalás előtti csadir török szó emléke.

 

Image:cikk_271_image005.jpg

 

Jellegzetes török épület felkeresése: Gül Baba Türbe  (Bp. II. Mecset u. 14.)

 

 

Milyen gépen nyomtatták a Nemzeti dalt?

Megnézhetjük a<a href="etercrghtmp"></a> Kiscelli Múzeumban, a fővárosi nyomdagépek között.

Ha szerencsénk van, akkor nyomtathatunk rajta.

 

 

Zenehallgatás

 

De Falla: Tűztánc       -  mozgás improvizáció       - Tóth Árpád: Láng – vershez illusztráció készítése

Image:cikk_271_image006.jpg

 

Verdi     : Aida        Győzelmi induló - dicsőséges bevonulás

 

Verdi: Attila c. operából részlet

 

Liszt: Hunok csatája részlet

 

Szörényi-Bródy: István a király - dramatikus játékhoz is lehet

 

Saint-Saens: Állatok farsangja - állatok hangjának felismerése

 

Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia

 

Csajkovszkij:    Diótörő -karácsonykor -egerek tánca 

     2. o. Egerek gyűlése c. olvasmányhoz

 

Vivaldi: Évszakok

 

Mozart: Kürtverseny

 

Mozart:Török induló   - ütemre járás turbánokban

 

Mozart: Gyermekszimfónia

 

Kuruc dalok

 

A szabadidős programokat könyvajánlásokkal gazdagíthatjuk, amelyeket a gyerekek saját élményeik alapján fogalmaznak meg. A tananyag kiegészí-téséhez diafilmet is használhatunk. Ez a lényegkiemelést segíti.

 

 

ÉLÕ MÛZEUMOT hozhatunk létre rajzokból, reprodukciókból és tárgyakból.

A tárgyak mellett ott állnak a készítők, akik tudnak mesélni alkotásaikról.

 

 

 

Színházi élmények előkészítése

 

Mielőtt színházba megyünk, információkat közlünk gyerekekkel és felnőttekkel. Minél fiatalabb korosztály, annál inkább a rajzos forma marad meg az emlékezetükben.

Image:cikk_271_image007.jpg

 

 Előkészítő játékok

- Dramatikus játékok segítenek önmagunk és társaink megismerésében.

- Bábfilmek megtekintésénél levehetjük a hangot és szinkronizálhatjuk a filmet. Így lehetőséget adunk arra, hogy jobban odafigyeljenek a figurára, mozgásra és a helyszínre.

- A kommunikációs készséget fejlesztjük,  amikor úgy kell beszélni, hogy nemcsak a cselekmény a fontos, hanem más apró részletnek is jelentősége van.

 

Az apró részletekből varázslatos egészek is lehetnek. Ilyen Ibolya varázslata.

 

1. Tulipánból paprika.

2.  Paprikából Jancsika

3.  Jancsikából kiskirály.

4.  Kiskirályból tulipán.

Egy téglalapot a rövidebb oldalon megfelezünk és a két rövidebb oldalt középre

hajtjuk. A felső két részre tulipánt rajzolunk. A belső oldal felső részén a paprika hegye látszik, alul pedig Jancsika vagy a kiskirály arca van. Ahogy a szöveg mondja, úgy kell hajtogatni a papírt.

Image:cikk_271_image008.jpg

 

Bábkészítés, bábozás

"A bábu olyan szerves tartozéka életünk első éveinek, mint a mese, később pedig úgy raktározódik el emlékezetünk mélyén, mint a gyermekkor sok más élménye."

Kazanlár Emil : A bábjáték

 

" A gyermek maga szereti megválasztani játékát, de szívesen veszi, ha érdeklődését felkeltjük." A bábjátszás kézikönyvéből van az idézet, mely felhívja a figyelmet a pedagógus irányító szerepére. A bábjátékokban többféle báb szerepelhet, terménybáb, síkbáb, gyűszűbáb, kesztyűbáb stb. Egy előadást, csak egyfajta bábkészlettel adjunk elő. Leggyorsabban a papír kerül a kezünkbe, ezért ajánlom ezt elsőként.

Papírbábok

Hamar elkészíthetjük az egész készletet. 8x5cm kis téglalapot úgy hajtunk egymásra, hogy 3cm széles legyen a bábu. Egy gyerekujj mérete kb. ekkora.

Hátul az egymásra hajtott részt összeragasztjuk. A fej formáját körhöz hasonlít-juk. A malac arcát kicsit elnyújtjuk és kis füleket vágunk. A lábak 1,5x3cm téglalapok, amiket bevagdosunk. A bábut kiszínezzük.

A test és a fej arányára figyelni kell!

Az egér orra az esőcsepphez hasonlít, csak az orrát kell feljebb húzni.  füleket lehet külön szabni, vagy a fejjel együtt vágjuk ki. A fül egy elnyújtott, bevágott körhöz hasonlít. Ezután a rajz és a  bajusz ragasztása következik.

Ha nem sablonnal készülnek a bábuk, külön személyiséget kapnak.

Az oroszlán feje egy kör, aminek a szélét bevagdossuk.

A sün fej részét kicakkozzuk.

Ha színes papírból készülnek a bábuk, egy szín árnyalataival jól tudjuk érzékeltetni a testrészeket.

A kacsánál a test alapja, egy felül lekerekített téglalap.

 

Image:cikk_271_image009.jpg

           

Bábkészlet az Egerek gyűlése című meséhez

 

Egyszerű síkbáb is lehet érdekes. Például az elefánt fejét megrajzoljuk és az ormányánál kört vágunk, s az ujjunk lesz az elefánt ormánya.

 

Image:cikk_271_image010.jpg

Filcbábok

Hasonló módszerrel lehet filcből bábokat varrni. Apró pelenkaöltéssel összevarrjuk a testet. S amit a testre illesztünk, rejtett öltéssel varrjuk fel.

 

Bábkiállítást is rendezhetünk az elkészült munkákból.

 

Image:cikk_271_image011.jpg

 

                  

Rajzos abc készítése a játékos betűismertetést segíti, és a kreativitást fejleszti.

 

Versek, mondókák illusztrálása segít a szöveg megértésében, és megtanulásában.

 

 

Tárgyjátékok:

-  Ha a tárgy beszélni tudna - Széttaposott cipőt mutatunk a gyerekeknek. Alkossanak hozzá történetet!

-  Fotó készítés a meséből - címadás.

 

Népi játékok felhasználása

-  Mozgáskoordináció fejlesztése népi játékokkal.

                        Most viszik Danikáné lányát

                        Száz liba egy sorba

                        Elmentem Bécsbe

                        Kányajáték

                        Népmesék lakodalmához táncos játékok:

                        Kerek a káposzta

                        Hopp Juliska

                        János úr készül

                        Honnét jössz, hova mész, te Magyar Ilona?

-  Menü a lakomán, az étlap összeállítása. 

A laphoz nem tartoznak aloldalak.