Környezetismeret/Támasz/Fejlesztőpedagógus munkája/A képességfejlesztésről

Az Alsós tanítói portálból

< Környezetismeret | Támasz | Fejlesztőpedagógus munkája(Változatok közti eltérés)
(Import a forrásból)
Aktuális változat (2007. december 10., 23:38) (szerkesztés) (visszavonás)
A (1 revision(s))
 

Aktuális változat

Egyéni korrekció szükséges a készségek és képességek fejletlensége esetén. Írás-, olvasás-, számolás-, és beszédkészség területén, valamint a megfigyelő, gondolkodó, emlékező, szövegértő és lényegkiemelő képességek esetében is. Korrekció ideje: naponta, de legalább heti három alkalommal 3-5-10 perces időtartammal. Lehet a fejlesztés egyéni, de kiscsoportban is végezhető. Egy-egy területen egyszerre 3-4 tanulóval végezhetünk intenzív fejlesztést. Ezt mindaddig folytatjuk, míg a hátrány meg nem szűnik. (Több hétig, hónapig is eltarthat.)

A fejlesztés módja tanulási időben

suttogva, hogy a többi gyereket ne zavarja,

tanulás előkészítő szakasza után, amikor a többiek már önállóan tanulnak,

az egyéni tanulási idő keretébe iktatva úgy, hogy ne zavarjuk meg a gyerek önálló munkáját,

két tantárgy közé helyezve, mert a tevékenységváltás pihenést jelent az idegrendszer számára,

az ellenőrzés szakaszában, amikor a felelősök társaik felkészülését ellenőrzik, illetve a gyerekek önművelő tevékenységet folytatnak,

amikor csak lehetséges, a fejlesztést a gyerekek saját házi feladatain keresztül végezzük.

A fejlesztés lehetőségei szabadidőben

A szabadidő számtalan lehetőséget kínál az egyéni korrekcióra. Ennek tudatos tervezése is előzetes méréseken alapul. Ebben az esetben is figyelnünk kell arra, hogy a fejlesztést szolgáló játékba, tevékenységbe heti legalább 3 alkalommal bevonjuk az arra rászoruló tanulót (tanulókat).

A felzárkóztató munka tudnivalói

probléma pontos felelevenítése

fokozatosság elvének betartása

speciális és komplex gyakorlás egymást kiegészítve (pl.: speciális gyakorlattal fejlesztem az összeolvasás képességét, csak ezek után térek rá a tartalom elmondásának komplex gyakorlására)

A figyelem fejlesztése fontos kérdés, hiszen minden tevékenységünknek ez az alapja. A figyelem irányításában, a koncentráltság, a tartósság, a terjedelem növelésében jelentős szerepe van a rendszeres gyakorlásnak. Figyelemfejlesztés önmagában nem létezik. A fejlesztés komplex nevelési feladat felvállalását kívánja a pedagógustól.

A laphoz nem tartoznak aloldalak.