Figyelem a gondos hangképzésre, beszédlégzésre

Az Alsós tanítói portálból

(Változatok közti eltérés)
(Új oldal, tartalma: „'''Beszédfejlesztési gyakorlatok 1. osztályban''' Az alapozó időszak célja a gyerekek ismereteinek, képességeinek megismerése, megfigyelése. Különösen fonto...”)
Aktuális változat (2008. június 17., 12:20) (szerkesztés) (visszavonás)
 
6. sor: 6. sor:
Ugyanilyen domináns, hogy célzott feladathelyzetben is megfigyeljük tanítványainkat. Vagyis a tanító konkrét kérdéseket tesz fel és arra egyenként várja a tanulók válaszát.
Ugyanilyen domináns, hogy célzott feladathelyzetben is megfigyeljük tanítványainkat. Vagyis a tanító konkrét kérdéseket tesz fel és arra egyenként várja a tanulók válaszát.
A beszéd grammatikai rendezettségét szinte állandóan figyelemmel kell kísérnünk. Segítségünkre lehet egy magnó vagy diktafon amire felvehetjük a gyerekek beszédét. Hallgassuk meg közösen, fedeztessük fel együtt az osztállyal az esetleges hibákat, de úgy, hogy az a gyerek fejlődését, fejlesztését eredményezze, semmiképpen ne gátolja a továbbiakbn. Ha úgy ítéljük meg, hogy az osztályunk nem elég „érett” erre a feladatra, akkor csak a magunk munkájának megkönnyítésére használjuk a diktafont és ne hallgassuk vissza a gyerekekkel. Vezessünk a gyerekekről egy „egyéni fejlődési lapot”, ami nagyban segíthet a szöveges értékelés elkészítésénél, a további fejlesztési lépések kijelölésénél.
A beszéd grammatikai rendezettségét szinte állandóan figyelemmel kell kísérnünk. Segítségünkre lehet egy magnó vagy diktafon amire felvehetjük a gyerekek beszédét. Hallgassuk meg közösen, fedeztessük fel együtt az osztállyal az esetleges hibákat, de úgy, hogy az a gyerek fejlődését, fejlesztését eredményezze, semmiképpen ne gátolja a továbbiakbn. Ha úgy ítéljük meg, hogy az osztályunk nem elég „érett” erre a feladatra, akkor csak a magunk munkájának megkönnyítésére használjuk a diktafont és ne hallgassuk vissza a gyerekekkel. Vezessünk a gyerekekről egy „egyéni fejlődési lapot”, ami nagyban segíthet a szöveges értékelés elkészítésénél, a további fejlesztési lépések kijelölésénél.
- 
- 
-
Az írástanulás kezdeti szakaszában a következő képességeket kell fejlesztenünk:
 
-
- formafelismerés, formaemlékezet ( formakövető mozgások, vázolások)
 
-
- vizuális emlékezetfejlesztés
 
-
- vizuális érzékelés, észlelés
 
-
- figyelem, szerialitás
 
-
- térben való tájékozódás irányok közötti biztos eligazodás( bal, jobb, lenn, fenn, között, alá, fölé )
 
-
- helyes testtartás
 
-
- a kéz izmait erősítő és lazító játékos tornagyakorlatok
 
-
- íráshoz szükséges mozgáskoordináció fejlesztése ( gyurmázás, gyöngyfűzés, rajzolás, színezés)
 
-
- megfelelő írószertarás- használat, füzettartás
 
-
- laza csuklómozgás beidegzése
 
-
- folyamatos kézcsúsztatás gyakorlása
 
-
- lendületes vonalvezetés
 
-
- írófelületen való tájékozódás
 
- 
- 
-
Év elején egyik legfőbb feladatunk a finommotorika, grafomotorika, téri-testi tájékozódás, vizuális képességek megfigyelése tanulóinknak:
 
- 
-
- Mennyire használja koordináltan a kezét?
 
-
- Igényel-e segítséget öltözködésnél?
 
-
- Tud-e ollót, étkezéseknél evőeszközt helyesen használni?
 
-
- Általános-e, hogy elejt, felborít tárgyakat?
 
-
- Milyen a ceruzafogása?
 
-
- Hogyan gazdálkodik a papíron lévő hellyel?
 
-
- Milyen a vonalvezetése?
 
-
- Ismeri-e a testrészeit?
 
-
- Tájékozódik-e saját testén?
 
-
- Megérti-e az utasításokat?
 
-
- Helyesen differenciálja-e az irányokat?
 
-
- Jól állapítja meg az irányokat önmagához képest?
 
-
- Konzekvensen tartja-e a balról jobbra való haladást?
 
-
- Érti-e az oszlop, sor fogalmát?
 
-
- Megfelelően értelmezi, alkalmazza-e a névutókat?
 
-
- Képes-e folyamatosan vezetni a ceruzáját?
 
-
- Tudja-e követni az előrajzolt vonalat? stb.
 
- 
-
Szem-kéz koordináció fejlesztése
 
-
• konstrukciós játékok alkalmazása- pl. legó
 
-
• különböző alakok vagy nyomatok színezése
 
-
• ollóval meghatározott alakokat vágjanak
 
-
• a papír- ceruza munkát az vezeti be, ha a gyerekeknek egyre keskenyebbé váló „ösvényeken” kell végigvezetniük ceruzájukat, majd egyre ritkuló pontokat kell összekötni ahhoz, hogy vonalat képezhessenek.
 
- 
-
Kéz és ujjtorna
 
-
• csukló és ujjrázás lazán
 
-
• ökölbe szorítás, gyors ujjnyújtás tenyérfeszítéssel
 
-
• ujjak egyenkénti hajlítgatása ( bemutatkozás)
 
-
• dobolás ujjbeggyel az asztallapon (esőcsepp utánzása)
 
-
• ujjbegyek egymáshoz támasztása, feszítése, nyomogatás nyújtott ujjakkal
 
-
• pöckölés minden ujjal, mindkét kézzel
 
-
• ujjak masszírozása
 
-
• ujjkörzés mindkét irányban
 
-
• két-két ujjbegy összeérintése kör formálásával
 
- 
-
Felhasznált irodalom: Szászné Csikós Klára- Varga Katalin: Segítőkészség
 

Aktuális változat

Beszédfejlesztési gyakorlatok 1. osztályban

Az alapozó időszak célja a gyerekek ismereteinek, képességeinek megismerése, megfigyelése. Különösen fontos a megfigyelés. A különböző eseményképek, tankönyvi képek egyik lehetősége, hogy a tanulóink egyéni elbeszéléseiről, spontán beszédtevékenységéről képet kapjunk, hogy kinek milyen a szókincse, milyen a kifejezőkészsége; Mennyire emlékszik vissza pontosan a múltban történt eseményekre, hogyan tudja ezt a megfelelő relációs szavakkal kifejezni. Van-e beszédhibája? Vannak- e hangcserék, torzítások stb.? Milyen a beszédtempója? Hangja tisztán csengő vagy rekedtes? Ugyanilyen domináns, hogy célzott feladathelyzetben is megfigyeljük tanítványainkat. Vagyis a tanító konkrét kérdéseket tesz fel és arra egyenként várja a tanulók válaszát. A beszéd grammatikai rendezettségét szinte állandóan figyelemmel kell kísérnünk. Segítségünkre lehet egy magnó vagy diktafon amire felvehetjük a gyerekek beszédét. Hallgassuk meg közösen, fedeztessük fel együtt az osztállyal az esetleges hibákat, de úgy, hogy az a gyerek fejlődését, fejlesztését eredményezze, semmiképpen ne gátolja a továbbiakbn. Ha úgy ítéljük meg, hogy az osztályunk nem elég „érett” erre a feladatra, akkor csak a magunk munkájának megkönnyítésére használjuk a diktafont és ne hallgassuk vissza a gyerekekkel. Vezessünk a gyerekekről egy „egyéni fejlődési lapot”, ami nagyban segíthet a szöveges értékelés elkészítésénél, a további fejlesztési lépések kijelölésénél.